TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2023. november 29.,
Taksony
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE RENDEZÉSI TERVEK ÉRTÉKEINK
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Döntöttek a megyei kitüntető díjakról 2023.06.29


A Vármegyeházán tartotta meg ülését Tolna Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése szerdán. A „nyári szünet” előtti utolsó soros ülés témája volt például a megyei kitüntető díjak odaítélése is. Idén Tamásiban kerül megrendezésre a hagyományos, szeptember elsején esedékes Megyenap, amelyen az arra érdemesek – a közgyűlés döntése nyomán – vehetik át elismeréseiket.

DSC_5315

A kitüntetések odaítélése mellett napirendre került az Országgyűlés által már elfogadott békepárti határozat. A testület úgy döntött, hogy Tolna vármegye nevében kiállnak a béke nemzeti kívánalma mellett, így elfogadták az erre irányuló nyilatkozatot. Ahogy az előterjesztésben szerepel: a szomszédországban dúló háború okozta, – Európát és Magyarországot egyaránt érintő – válság tekintetében, a mielőbbi békét szorgalmazva Tolna Vármegye Közgyűlése is csatlakozik a békepárti határozathoz, hiszen településeink, szűkebb hazánk és országunk a béke által fejlődhet tovább.

DSC_5366

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP
Rendezési tervek
Megyei rendezési terv Szekszárd MJV településrendezési terve Településrendezési tervek Megyei településfejlesztési programok, javaslatok Területfejlesztési programok, javaslatok
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Váregyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Választási információk Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás