TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2023. november 29.,
Taksony
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE RENDEZÉSI TERVEK ÉRTÉKEINK
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Tégláról téglára 2023.06.23


Fehérvári Tamás, a vármegyei közgyűlés elnöke látogatott pénteken Tamásiba, ahol Kólya József, a TAM-BAU Kft. ügyvezetője fejezte ki örömét, hogy a gépkezelőtől az építőmesterig mindenki részt vesz a cég fennállásának 30. évfordulós ünnepségén. Süli János, a térség országgyűlési képviselője is jelen volt, ahogy Porga Ferenc polgármester is – mindketten beszédet mondtak.

kolya3

Előbbi úgy szólt: örül a cég sikereinek, ami egyben szépen példázza, hogy a magyar kormány támogatja a hazai tulajdonú vállalkozásokat. Sok sikert és további sok munkát kívánt mind az ügyvezetőnek, mind a dolgozóknak.

Fehérvári Tamás megtisztelőnek nevezte, hogy részese lehet az ünnepségnek, amelyen a vállalat elmúlt harminc éves története és legújabb beruházásai, fejlesztései is középpontba kerülnek. Egy tanmesét is felolvasott a vendégeknek, amelyben a kitartás és a kemény munka fontosságát példázta, párhuzamba állítva a vezetés munkásságát és szemléletét. Úgy fogalmazott: mindannyiunknak dolgozni kell azért, hogy a nehéz világgazdasági körülmények ellenére is folytatódjon Magyarország és Tolna vármegye fejlődése.

Porga Ferenc a gratuláció hangján szólalt fel és méltatta a TAM-BAU Kft.-t, ami tégláról téglára vált a térség legjelentősebb vállalatává.

Kólya József egy három évtizedre visszatekintő előadást prezentált a jelenlevőknek, amelyben a cég fejlődésének mérföldkövei jelentek meg.

kolya1
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP
Rendezési tervek
Megyei rendezési terv Szekszárd MJV településrendezési terve Településrendezési tervek Megyei településfejlesztési programok, javaslatok Területfejlesztési programok, javaslatok
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Váregyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Választási információk Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás